Bár elég sok helyen jártam már, mégis ma éreztem először, hogy talán kultúrsokkot kaptam? Hihetetlen élményeket kaptam ma, megpróbálom legalább egy szeletét elmesélni nektek...bár már elég fáradt vagyok, de azért próbálom kiemelni a számomra legfontosabb dolgokat...

Az ebédet és a nap többi részét egy fantasztikus nővel töltöttük. Ő a 'Civil Rights Institute/Birmingam' vezetője. A Feketék Polgárjogi Mozgalmának egyik élharcosa, rengeteget köszönhet neki a közösség...ne kezdem az elején...Amúgy ő volt az első ember, akinek az angolját nagyon nehezen értettük meg. Soha életében nem hagyta még el a várost.

Szóval, feketék által lakott környékre mentünk. AZ étterem, ahova vitt minket olyan volt, mint a filmekben. Szerintem nem sok fehér embert látott, mert nem sok fehér járhat ezen a környéken.

Nagyon kedvesek voltak velünk és VIP vendégek voltunk, mert Ő velünk volt. A hölgy volt az, aki sokat tett a 'Civil Rights Movement'-ért, azért, hogy a feketéknek jogaik legyenek, helyük legyen a társadalomban. Emlékezetes volt a megfogalmazása: nem integrációt akarunk, csak egyenlő bánásmódot.

Elvitt minket egy parkba, amely a feketék sorsát, társadalomban való elismertségük legfontosabb mozzanatait mutatta be...hát, elég ütős volt...

Majd bementünk az Emberi Jogok Intézményének épüetébe, ahol egy múzeum működik. Sajnos ott tilos volt fényképezni, de az oooh, wow, ahhh...hatásra olyan volt, mint a Terror Háza Bp-en, legalábbis nekem. Néha sokkoló. Több képen és oldalon megtaláltuk kísérőnket, képét, vagy mondatait. Már itt is feltűnt, hogy kiváltságot élvez közösségében, de ugye ezek után nem is lepődtünk meg ezen.

Utunk egy baptista templom 126dik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségre vezetett. Gospel-ként volt hirdetve, de nem az volt. Egyéni fellépők énekeltek, akiknek valamilyen kötődésük volt/van a közösséghez. Én beültem a hátsó sorokba, hogy fotózhassak...bár inkább csak figyeltem...

...figyeltem az arcokat, a reakciókat, az embereket.Mindenkinek sugárzott az arca, akkor is mosolyogtak, mikor a szájuk nem. A vallási témájú daloknál lehetett hallani közbekiabálásokat: 'Amen' vagy 'Oh, yeah', sokan tapsoltak közben...de mindenki figyelt odaadással. Az atya a végén köszönetet mondott a közösségnek, a segítőknek...és megjegyezte, hogy 3 magyar vendégük van, megkért minket, hogy álljunk fel. Hát: wowowowowow :)

Utána sokan odajöttek hozzánk kezet fogni és minden jót kívántak :)

EZek után átrohantunk A gospel koncerte. 100 férfi énekelt gospelt, tulajdonképpen ezt az eseményt azért szervezték, hogy halottaikra emlékezzenek, de volt egy rész is, ahol Obama előtt tisztelegtek. Mindenki állva tapsolt...gondolhatjátok.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy ezeken az eseményeken 99%-ban fekete bőrűek vettek részt. Ha az emberi jogi aktivistánk nincs velünk, ilyen helyekre tuti soha nem jutunk be. Hatalmas tisztelet övezi, mi pedig az ő pártfogoltjai voltunk, De vissza a koncertre:

A közönség egyre jobban belemelegedett :) A végére már mindenki állt, állva tapsolt, velük énekelt, vagy közbekiabált 'Amen'.

Hihetetlen hangulat volt. Érezni, a 'feketék világát'. Tudod mire gondolok? Éreztem a fájdalmat, az örömöt, a bánatot, a vidámságot, az összhangot. Lehet, hogy nekünk sok az amerikaiak viselkedése, de azért irigylésre méltóak is. Ahogy önzetlenül örülnek egymás sikerének, ahogy támogatják egymást, ahogy ünneplik egymást, magukat. Boldogok...örülnek annak, ami van és megbecsülik azt. Mind emberből vagyunk, így mindig többet szeretnénk, de megbecsülik, amijük van, nem panaszkodnak.  Hát, ez ma nagyon bejött :)

Rengeteget (de nyilván nem mindent) megtudtam a fehérek, feketék világáról, a közös-külön életükről, a 'Délről'. Nem egyszerű téma ez, küzdenek...ez egy soha véget nem érő folyamat talán, de próbálkoznak. Nem feledik a múltat, sőt, kiemelik, hogy erőt merítsenek belőle és lássák, honnan jöttek, hogy tudják, hova tartanak.